6.Szívem éled

  Hazafelé indultam az iskolából. Azon az úton mentem haza, amerre mindig is szoktam. Ugyanazok az utcák, ugyanazok a kutyák...hoppá!!! Ez a levél nem volt ismerős. A gyalog járdán hevert. Felvettem. Szép levél boríték. Az illata is jó. Csak egy valakire tudtam gondolni, akinek ily finom illata van. A színe sem elhanyagolható. Halvány rózsaszín. Megőrültem egy percre. Egy név is szerepelt rajta. Nem az enyém, sajnos. Felbontsam? Ááááá, az nem lenne becsületes. Elképzelném, mint ahogy a képzelőerőm erős, hogy ezt a levelet nekem írta az a szép lány. Csak az tényleg nem volna sportszerű. Így tovább álltam. A levéllel a kezemben folytattam az utam hazafelé. Vagy hagytam volna ott, ahol találtam. Belebetegszem, ha nem olvashatom el, mert akinek írták, az nem én voltam. De gyorsan döntöttem. Visszavittem és letettem oda, ahol találtam. Felnéztem az égre. A Nap rám kacsintott. Én meg vissza. Olyan erősen sütött, hogy könny csordult a szememből. Borzasztó ez a szív. Fájt, mert nem kapta meg a neki kívánt bűbájos lényt, egy tündöklő gyémántot, azt a lányt a másik osztályból. Bár elfújná a szél azt a levelet, gondoltam. És nem olvasná el az, akinek szól. Ez nem volt álom. Ez gyötrelem volt. Szűnni nem akaró fájdalom. Szerelem? Nem tudom. Annak hittem. Önsajnálatból akár. De nekem csak egy szerelmem volt, a dal, amit dúdoltam. Talán annak a lánynak, talán csak így magamnak nyugtatásként. Egy csalódást nehéz elviselni. De ha fellépek a színpadra, feledésbe merül a kín, mert elénekelem szívem dalát, s a szívem éled és mindég újra élem. Ahogy a szívem dobban, úgy izzik a vérem jobban. Melódiák szárnyán az égig repülök. A Napot újra üdvözlöm és repülök,repülök,repülök...

5. Elfogadni az igazságot

  Az ébredés nehéz.Mint,ahogy az is,ha belenézünk a szürke minden napjainkba.Gyötrelmes valóság.Nem baj.Csak jöjjön a színpad,jöjjön a show.El fog jönni meglátod az is.Az ablakon nézek kifelé,s látom az udvart.A reggel és a felkelő nap így együtt nagyon szép.Nem borult az ég.Nincs rosszkedv.Madarak csicsergését hallani odakintről,mivel hogy tavasszal az ablak nyitva áll,így jobban hallatszanak a különböző hangok.Az órára nézek,majd nagyon lassan elkezdek bepakolni a táskámba.Különböző irkák,könyvek.Mindezek elengedhetetlenek az iskolai tanuláshoz.Hoppá!!Ma lesz zene óra.Az órarend szerint.Vajon mi lesz a tantárgy anyaga.Bármi lehet szerintem.Oly mindegy.Minden érdekel,ami a zenéhez közel áll.Így hát elrakom a kotta füzetet is.Örömömre szolgál,hogy ilyen okos emberek éltek valamikor,akik feltalálták a zenét.Dúdolgatok,fütyörészgetek valami újat.Ezt már én írtam.Most született meg a fejemben.És fülbemászó.Ez már valami.El fogom énekelni a színpadomon is.Csak még írok hozzá szöveget.Pam,pam,pam...ra-pam,pa,pam...S elindulok vidáman az iskolába afféle jókedvű bohóc módjára.Remélem a tanárok észreveszik a jó kedvemet.Csak tudnák milyen jó volt a hangverseny az éjjel.Fények,csillogás,siker,boldogság...Ezek mind bennem élnek minduntalan.Talán megjegyzem a tanulás is ilyen jól fog menni,ha már ennyire jó a kedvem.Bizony jól kell teljesítenem a leckékből is,mint a koncerten,mert csak így lesz kerek a világ.Láss csodát.A tanár néni csengetés után bejött a tanterembe.Hát mit ad Isten,engem szólított fel,hogy feleljek a tantárgy anyagából.Méghozzá az egy héttel ezelőttiből.Mert így rá fog jönni mennyire tudok visszamenőleg.Felálltam,és nézek jobbra,nézek balra.Nem súg senki sem.Kis idő múltán a tanító néni ráunt és leültetett."Egyes!!"mondta.És hozzátette:"Látom édes gyerekem,hogy állandóan elmászkál a tekinteted.Sosem vagy itt.Legközelebb figyelj jobban."Üveges szemeimmel ülök a padomban,s megint csak a beton darab jut az eszembe.Meddig megy ez így?Örökre.Vár a zene óra.Kotta füzet elővéve.Tanár úr kérem én készültem."Na de ne most"-mondja ő,a zenetanár.Kiválogatja a neki tetsző szimpatizánsait.Mi ez,politika?Akár az is lehetne,mert ugyanaz megy itt is,mint a híres nevezetes parlamentben.Politika.Pedig nem kéne.Kialakítja a kórusát.Főleg lányokból állót.Mivel,hogy fiú egy sem énekel a lány kórusban.Elkezdik a dalt.Szép.Ez tetszik,csak nem lenne némelyik olyan hamis.Bár ott állhatnák közöttük,mint mély basszus hangú fiú.Ez sem fogja megismerni a bennem rejlő tehetséget,az már biztos.De meg igérem én is ott leszek feljebb a dobogón...egyszer.Ezek meg ott ügyetlenkednek a zenetanár vezényletével.Nekem nem kellene politikusnak,az biztos...

4. Az álom lassan véget ér

Álomvilágban élek

Még alszom,és az álom talán valóra válik.Csak akkor,ha alszom.Csak akkor lesz való ez a világ.A hold még fényesen ragyog az égen.Még...De meddig?Hát ameddig alszom.Van,amikor felhők gyűlnek egymás hegyére-hátára.Beborul.Az élet ilyen.Néha beborul.De,ha kiderül?S most a Nap is felragyog.És nappal is beborulhat.Ha szomorú vagyok,talán többre vagyok képes.A rossz kedv felkorbácsolja a lelket.Ilyenkor van ihletem.Ha ilyen napom van,amikor sötétnek látom a jövőt,akkor jön az alkotás.És mindig világosság tör ki a sötét szobában.Egy gyertya a sötétben,ami nem csak fényt sugároz,hanem melegséget is.Ez az én álmom,amely lassan véget ér.

3. Holdfényben

  A fények sorban kigyulladnak.A fejeket megvilágítják.Halvány köd úszik a levegőben lentről felfelé a sötétben.A közönség hangos üvöltésbe kezd,amint a szereplők vonalai jobban lesznek kivehetőek.A négy fej.A kezeik felfelé kúsznak,halk zenei induló az alap.Lassan a kezek felemelkednek a levegőbe.A négy meteor berobban,a színpad fellángol.Füstöl az egész.A dob hangosan pereg.Hőseink kiugranak a lángok közül hangszereikkel.Majd egy igen kellemes ritmusos dallam szólal meg,amit a már felajzott nép kitörő örömmel fogad.Tömeghisztéria megkezdte szedni áldozatait.Már a mentők is kaptak munkát már itt a hangverseny elején.A tömeg kézről-kézre adja tovább az elájult fiatalokat.Akiket az orvosok szakszerűen ellátnak.De a show műsor még csak most kezdődött és a kezek a magasban.Emberek izzadnak.Üvöltik a dal szövegét.Valakinek még a hangja is biztos el fog menni a sunyiba.Ebből még betegszabadság lesz.Hogy mit szól a főnök,az már más téma.Ha meg szerencséje van egy olyan beosztottnak,akinek a főnöke is a koncert őrjöngője,és ő is csak késve megy majd be a melóra,akkor azt lehet mondani mázlija volt.Vagy ha a főnöke a munkahelyén is egy őrült,akkor a beosztott nem csak másnapos,de peches is.De maradjunk abban,hogy beteget jelentesz,és majd elboronálod.A zene szól.Szárnyal fényekkel karöltve.Bomba biztos a siker.S csak énekelek,zenélek..."Kedves hölgyeim és uraim!!Nagyon köszönjük ezt a lelkesítő rajongást!"-arcomról izzadság cseppen a porondra.Mint egy lassított film szétfröccsen a padlón."Az utolsó dal következik.Pár másodperc múlva megpendítem gitárom,majd beindul a ritmus."Ahogy ez elhangzott a számból a fényes mikrofonon keresztül a hatalmas hangfalakba,gitár pengetés ritmusosan,azt ugyanabban a ütemben követi a dob,és így beindul a gépezet,a basszusgitár,a ritmusgitár.Parádés.A nézők újból megőrülnek.Fantasztikus érzés.A végére írtam a dalban egy lírai részt,hogy a befejezés kellemes legyen.Végezetül minden elhalkul.A fények elhalványodnak.A füstköd szép lassan felszáll.Sötét van a színpadon.S egy hang szól a rajongókhoz:-Köszönjük szépen!Az Isten áldjon meg titeket!Még találkozunk!!Az aréna küzdőtere felett a szabad ég tátong.A közepén telihold.Ő is nézte a vad és szenvedélyes bulit.És csak mosolyog.Ettől még én is.

2. A titok

  Mindent titokban tartottam.Ezek az én dolgaim.Magam elképzelt világban élhettem.Mert én így akartam.Ami körülöttem létezett,nem igazán tetszett.Csak az kellett nekem,ami csak nálam volt létezhető.Erős vágyam törtetett a beton darab felé.Az óvodában,s aztán már az iskolában a padban ülve sem a lecke vonzott.De a lecke kellett.Írni,olvasni és számolni megtanulni.Az alapok elsajátítása,a meglévő tudás fejlesztése szükségesnek bizonyult.Ezért a valóságot és az én valóságom összevontam.Haza érve a dalt dúdoltam,amit a rádió már egy hete slágerként sugároz.Számoltam a perceket.Mindég ugyan oda lyukadtam ki.Kellett a játék.Egy...kettő...három..."A színpadon a híres együttes!"

1. A kezdetek zenéje

 

  Az életem talán úgy gondolom legnehezebb szakaszába érek mostanság.Valamikor régebben is voltak nehéz napjaim,mint ahogy azt is tudom,másnak is vannak nehezebb időszakai.A zene képezte a lelkem üdvét minden tekintetben.Egy szép dallam,melódia eldúdolása gyakran újjáélesztett és örömet leltem bennük.Sokszor elpróbáltam gyermekkoromban,hogy egy pop-rock sztár vagyok.Ahol éltünk a szülői ház hátsó udvarában,volt egy hatalmas sík beton darab lefektetve a földre,a jelzem nem kicsi udvarban.Az volt az én színpadom.Fogtam egy darab mikrofonnak elképzelt fadarabot és indult a show.Teljesen bele tudtam magam élni a szereplésbe.Ismert dallamokat énekeltem el,amiket a televízióban és rádióban hallottam.Ezek fülbemászó dallamok voltak.És híresek is.A magam szórakoztatására még azt is kitaláltam,hogy teljesen én vagyok a világ leghíresebb és legtehetségesebb énekese,zenésze.És én is voltam.Ha játékból is,de jól éreztem magam.S visszagondolok ezekre a kiskoromból megmaradt emlékekre,jó érzés fog el.Mert ma,amikor életem legnehezebb időszakát élem,bizony elkelne egy ilyen önfeledt kis játék vagy képzelgés.