Az életem talán úgy gondolom legnehezebb szakaszába érek mostanság.Valamikor régebben is voltak nehéz napjaim,mint ahogy azt is tudom,másnak is vannak nehezebb időszakai.A zene képezte a lelkem üdvét minden tekintetben.Egy szép dallam,melódia eldúdolása gyakran újjáélesztett és örömet leltem bennük.Sokszor elpróbáltam gyermekkoromban,hogy egy pop-rock sztár vagyok.Ahol éltünk a szülői ház hátsó udvarában,volt egy hatalmas sík beton darab lefektetve a földre,a jelzem nem kicsi udvarban.Az volt az én színpadom.Fogtam egy darab mikrofonnak elképzelt fadarabot és indult a show.Teljesen bele tudtam magam élni a szereplésbe.Ismert dallamokat énekeltem el,amiket a televízióban és rádióban hallottam.Ezek fülbemászó dallamok voltak.És híresek is.A magam szórakoztatására még azt is kitaláltam,hogy teljesen én vagyok a világ leghíresebb és legtehetségesebb énekese,zenésze.És én is voltam.Ha játékból is,de jól éreztem magam.S visszagondolok ezekre a kiskoromból megmaradt emlékekre,jó érzés fog el.Mert ma,amikor életem legnehezebb időszakát élem,bizony elkelne egy ilyen önfeledt kis játék vagy képzelgés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése