Loading...

ONLINE PÉNZKERESÉS - WS

2011. április 29., péntek

Libu - Az Élet Zenéje

Üdvözöllek az EASY HITS 4 YOU oldalán! 2012.május.09.
Ha Szeretnél Pénzt Keresni Otthonról, Akkor Itt A Lehetőség, Amelyet Nem Hagyhatsz KI !!!Pénzkeresés Online Könnyedén-Egy életre Szól ! Klikkelj a szövegre és regisztrálj!!! 
Libu - Az Élet Zenéje ( dal és videó készül )


                                                           

2011. április 16., szombat

8. Az Isten énekelt nekem

  Egy jó kis dal szól. A folyosó hosszú, ahol most megyünk. Édesanyám fogta a kezemet. " Michael Jackson " - mondtam neki. Ő énekelt. Halk zeneszó a rádióból hallatszik. Fülbemászó dallam. És táncra hívna, ha bírna. De megyünk a furcsa szagú folyosón végig. Egy ajtó előtt megálltunk. Több ember is állt ott a folyosón. Várták a sort. Ők is azon az ajtón akartak bemenni, ahova mi, anyám meg én bementünk. Jobb kedvem lett, de csak a jó kis muzsika végett. Amikor megláttam a doktornőt, a dal el is csendesült abban a pillanatban. Az ajtó becsukódott. Maradtam volna kinn a folyosón. Végig hallgattam volna a pop királyát. Inkább maradtam volna otthon. Csak ide ne kellett volna jönni. - Én megmondtam - szólt anyu. - Beteg a kisfiam - mondta a doktornéninek. Felírt valamilyen antibiotikumot, vagy mi a frászt, és elindultunk haza felé. Az ajtón kijövet kedves emberek köszöntek - Szervusz kisgyerek, gyógyulj meg. Hát volt is miért meggyógyulni. Mindenem fájt. Elmondani sem tudtam. A torkom mintha be lett volna gipszelve. Levegő is alig akadt. Pedig anyám azt is kifizette. Igen! A levegőadót. Nálunk akkor így hívták, amit ma nem is tudom hogy neveznek. Lehet most is ilyen hasonló neve van. Otthon az ágyban megint csak feküdtem, s csak feküdtem ... fekszem most is, mint egy vasmacska, és egy kellemes halk zene szól a rádión. Már nem fáj semmim sem. Michael Jackson, az Isten.

2011. április 3., vasárnap

7. Betegség

  A szél felém fújta a falevelet. Levél, amit nem tudok elfelejteni. Legszívesebben dalt írnák. A csajnak? Nem hiszem. Inkább magam sajnálatára, vagy csak egyszerűen megnyugvásul. Igen! Ez az, megnyugodni vágyom. Kedvenc lemezem felteszem a lemezjátszóra és meghallgatom a sokat dúdolt nótát. A dal felcsendült, az ágyra ugrottam. Most az volt a színpad. Rugós. Lég gitározni kezdtem. Agybeteg lehettem. Nem tudom, de a lényeg, hogy élveztem bolondulásig. A fejem ráztam. Hajam csak úgy repült körbe - körbe.
  Itt a vége a zenének, és az egyszemélyes bulinak is. A szomszéd átzörgött. A lemezjátszót lehalkítottam. Feküdtem, feküdtem és feküdtem ... A betondarab járt az eszemben. Az időutazás megtörtént. Már nem ott laktunk, ahol a nagy udvar és a színpadom volt lefektetve. De akkor is én ott álltam rajta, egy lépés, két lépés. Majd énekeltem a mikrofonba. Sok kéz a levegőben. Mindegyikkel kezet fogtam. Örömet leltem magamnak, az önimádatomnak. Nekem mindig nagy rajongótáborom volt, és az együttesem tagjait is szerettem. Imádtam, ha őket is szerették. Bolond vagyok. Már lassan csak én maradok, egyedül. Miért? Mert. Van egy titkom, amit, ha egyszer elmondok, az is meglehet meggyógyulok bezártságomból. De még mindég gyermek vagyok. Mit csináljak? Nem mehetek mindég oda. Nekem egy igazi kell. Színpad, csaj, meg minden, ami kell az igazi élethez. Talán meggyógyulok. De az is lehet nem is vagyok se beteg, se bolond. Csak még gyerek. Ez a fontos. S a színpad megmarad nekem még ha az álmomban is. A tömbházban bezárva a négy fal között gondolataimat papírra vetettem. Rajzoltam, amire vágytam. Becsuktam szemem és álmodtam. Ha rossz kedvem volt ez jó orvosság a magányra. Az álom papírra vetése a legjobb. Mind írásban, mind rajzolásban. Csak, ha nincs jó hangulatom, akkor megy legjobban. Holnap elmegyek egy dokihoz.

2011. március 27., vasárnap

6.Szívem éled


  Hazafelé indultam az iskolából. Azon az úton mentem haza, amerre mindig is szoktam. Ugyanazok az utcák, ugyanazok a kutyák...hoppá!!! Ez a levél nem volt ismerős. A gyalog járdán hevert. Felvettem. Szép levél boríték. Az illata is jó. Csak egy valakire tudtam gondolni, akinek ily finom illata van. A színe sem elhanyagolható. Halvány rózsaszín. Megőrültem egy percre. Egy név is szerepelt rajta. Nem az enyém, sajnos. Felbontsam? Ááááá, az nem lenne becsületes. Elképzelném, mint ahogy a képzelőerőm erős, hogy ezt a levelet nekem írta az a szép lány. Csak az tényleg nem volna sportszerű. Így tovább álltam. A levéllel a kezemben folytattam az utam hazafelé. Vagy hagytam volna ott, ahol találtam. Belebetegszem, ha nem olvashatom el, mert akinek írták, az nem én voltam. De gyorsan döntöttem. Visszavittem és letettem oda, ahol találtam. Felnéztem az égre. A Nap rám kacsintott. Én meg vissza. Olyan erősen sütött, hogy könny csordult a szememből. Borzasztó ez a szív. Fájt, mert nem kapta meg a neki kívánt bűbájos lényt, egy tündöklő gyémántot, azt a lányt a másik osztályból. Bár elfújná a szél azt a levelet, gondoltam. És nem olvasná el az, akinek szól. Ez nem volt álom. Ez gyötrelem volt. Szűnni nem akaró fájdalom. Szerelem? Nem tudom. Annak hittem. Önsajnálatból akár. De nekem csak egy szerelmem volt, a dal, amit dúdoltam. Talán annak a lánynak, talán csak így magamnak nyugtatásként. Egy csalódást nehéz elviselni. De ha fellépek a színpadra, feledésbe merül a kín, mert elénekelem szívem dalát, s a szívem éled és mindég újra élem. Ahogy a szívem dobban, úgy izzik a vérem jobban. Melódiák szárnyán az égig repülök. A Napot újra üdvözlöm és repülök,repülök,repülök...

2011. március 22., kedd

5. Elfogadni az igazságot

  Az ébredés nehéz.Mint,ahogy az is,ha belenézünk a szürke minden napjainkba.Gyötrelmes valóság.Nem baj.Csak jöjjön a színpad,jöjjön a show.El fog jönni meglátod az is.Az ablakon nézek kifelé,s látom az udvart.A reggel és a felkelő nap így együtt nagyon szép.Nem borult az ég.Nincs rosszkedv.Madarak csicsergését hallani odakintről,mivel hogy tavasszal az ablak nyitva áll,így jobban hallatszanak a különböző hangok.Az órára nézek,majd nagyon lassan elkezdek bepakolni a táskámba.Különböző irkák,könyvek.Mindezek elengedhetetlenek az iskolai tanuláshoz.Hoppá!!Ma lesz zene óra.Az órarend szerint.Vajon mi lesz a tantárgy anyaga.Bármi lehet szerintem.Oly mindegy.Minden érdekel,ami a zenéhez közel áll.Így hát elrakom a kotta füzetet is.Örömömre szolgál,hogy ilyen okos emberek éltek valamikor,akik feltalálták a zenét.Dúdolgatok,fütyörészgetek valami újat.Ezt már én írtam.Most született meg a fejemben.És fülbemászó.Ez már valami.El fogom énekelni a színpadomon is.Csak még írok hozzá szöveget.Pam,pam,pam...ra-pam,pa,pam...S elindulok vidáman az iskolába afféle jókedvű bohóc módjára.Remélem a tanárok észreveszik a jó kedvemet.Csak tudnák milyen jó volt a hangverseny az éjjel.Fények,csillogás,siker,boldogság...Ezek mind bennem élnek minduntalan.Talán megjegyzem a tanulás is ilyen jól fog menni,ha már ennyire jó a kedvem.Bizony jól kell teljesítenem a leckékből is,mint a koncerten,mert csak így lesz kerek a világ.Láss csodát.A tanár néni csengetés után bejött a tanterembe.Hát mit ad Isten,engem szólított fel,hogy feleljek a tantárgy anyagából.Méghozzá az egy héttel ezelőttiből.Mert így rá fog jönni mennyire tudok visszamenőleg.Felálltam,és nézek jobbra,nézek balra.Nem súg senki sem.Kis idő múltán a tanító néni ráunt és leültetett."Egyes!!"mondta.És hozzátette:"Látom édes gyerekem,hogy állandóan elmászkál a tekinteted.Sosem vagy itt.Legközelebb figyelj jobban."Üveges szemeimmel ülök a padomban,s megint csak a beton darab jut az eszembe.Meddig megy ez így?Örökre.Vár a zene óra.Kotta füzet elővéve.Tanár úr kérem én készültem."Na de ne most"-mondja ő,a zenetanár.Kiválogatja a neki tetsző szimpatizánsait.Mi ez,politika?Akár az is lehetne,mert ugyanaz megy itt is,mint a híres nevezetes parlamentben.Politika.Pedig nem kéne.Kialakítja a kórusát.Főleg lányokból állót.Mivel,hogy fiú egy sem énekel a lány kórusban.Elkezdik a dalt.Szép.Ez tetszik,csak nem lenne némelyik olyan hamis.Bár ott állhatnák közöttük,mint mély basszus hangú fiú.Ez sem fogja megismerni a bennem rejlő tehetséget,az már biztos.De meg igérem én is ott leszek feljebb a dobogón...egyszer.Ezek meg ott ügyetlenkednek a zenetanár vezényletével.Nekem nem kellene politikusnak,az biztos...

2011. március 21., hétfő

4. Az álom lassan véget ér

Álomvilágban élek

Még alszom,és az álom talán valóra válik.Csak akkor,ha alszom.Csak akkor lesz való ez a világ.A hold még fényesen ragyog az égen.Még...De meddig?Hát ameddig alszom.Van,amikor felhők gyűlnek egymás hegyére-hátára.Beborul.Az élet ilyen.Néha beborul.De,ha kiderül?S most a Nap is felragyog.És nappal is beborulhat.Ha szomorú vagyok,talán többre vagyok képes.A rossz kedv felkorbácsolja a lelket.Ilyenkor van ihletem.Ha ilyen napom van,amikor sötétnek látom a jövőt,akkor jön az alkotás.És mindig világosság tör ki a sötét szobában.Egy gyertya a sötétben,ami nem csak fényt sugároz,hanem melegséget is.Ez az én álmom,amely lassan véget ér.

2011. március 17., csütörtök

3. Holdfényben



  A fények sorban kigyulladnak.A fejeket megvilágítják.Halvány köd úszik a levegőben lentről felfelé a sötétben.A közönség hangos üvöltésbe kezd,amint a szereplők vonalai jobban lesznek kivehetőek.A négy fej.A kezeik felfelé kúsznak,halk zenei induló az alap.Lassan a kezek felemelkednek a levegőbe.A négy meteor berobban,a színpad fellángol.Füstöl az egész.A dob hangosan pereg.Hőseink kiugranak a lángok közül hangszereikkel.Majd egy igen kellemes ritmusos dallam szólal meg,amit a már felajzott nép kitörő örömmel fogad.Tömeghisztéria megkezdte szedni áldozatait.Már a mentők is kaptak munkát már itt a hangverseny elején.A tömeg kézről-kézre adja tovább az elájult fiatalokat.Akiket az orvosok szakszerűen ellátnak.De a show műsor még csak most kezdődött és a kezek a magasban.Emberek izzadnak.Üvöltik a dal szövegét.Valakinek még a hangja is biztos el fog menni a sunyiba.Ebből még betegszabadság lesz.Hogy mit szól a főnök,az már más téma.Ha meg szerencséje van egy olyan beosztottnak,akinek a főnöke is a koncert őrjöngője,és ő is csak késve megy majd be a melóra,akkor azt lehet mondani mázlija volt.Vagy ha a főnöke a munkahelyén is egy őrült,akkor a beosztott nem csak másnapos,de peches is.De maradjunk abban,hogy beteget jelentesz,és majd elboronálod.A zene szól.Szárnyal fényekkel karöltve.Bomba biztos a siker.S csak énekelek,zenélek..."Kedves hölgyeim és uraim!!Nagyon köszönjük ezt a lelkesítő rajongást!"-arcomról izzadság cseppen a porondra.Mint egy lassított film szétfröccsen a padlón."Az utolsó dal következik.Pár másodperc múlva megpendítem gitárom,majd beindul a ritmus."Ahogy ez elhangzott a számból a fényes mikrofonon keresztül a hatalmas hangfalakba,gitár pengetés ritmusosan,azt ugyanabban a ütemben követi a dob,és így beindul a gépezet,a basszusgitár,a ritmusgitár.Parádés.A nézők újból megőrülnek.Fantasztikus érzés.A végére írtam a dalban egy lírai részt,hogy a befejezés kellemes legyen.Végezetül minden elhalkul.A fények elhalványodnak.A füstköd szép lassan felszáll.Sötét van a színpadon.S egy hang szól a rajongókhoz:-Köszönjük szépen!Az Isten áldjon meg titeket!Még találkozunk!!Az aréna küzdőtere felett a szabad ég tátong.A közepén telihold.Ő is nézte a vad és szenvedélyes bulit.És csak mosolyog.Ettől még én is.